Megkaptuk a NAV Központi Hivatal Rendészeti Főosztály állásfoglalását


A NAV-nál bevezetésre kerülő FER (Fémkereskedelmi Ellenőrző Rendszer) egyik feladata, hogy az NAV_F02-es nyomtatványon beküldött napi anyagmozgások súlyát összevesse a NAV_F03-as havi jelentésben szereplő mennyiségekkel.

Az utóbbi időben megszaporodtak azok a visszajelzések, miszerint a NAV illetékes hatóságai visszautasították egyes fémkereskedők havi adatszolgáltatását azzal az indokkal, hogy az abban szereplő súlyok nem egyeznek a napi jelentésben szereplő súlyok összegével.

Ennek több oka is lehet, melyek közül mi a Vaslap 2 program által számított anyagmozgásokat vizsgáltuk meg, illetve ezzel kapcsolatban kértünk állásfoglalást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatala, Rendészeti Főosztályától. Az állásfoglalás szerint a Vaslap 2 program 0.7.3-as javítócsomagjától a sztornózott tételek, amennyiben azok az erre a célra elérhető programfunkcióval kerültek javításra, nem kerülnek feltüntetésre az ÁNYK NAV_F03-as havi összesítő jelentés nyomtatványnak átadott adatokban. A NAV KH Rendészeti Főosztály által, a fentiekkel kapcsolatban megküldött állásfoglalások az alábbi linkekre kattintva olvashatóak.

Oldalainkon sütiket használunk. A böngészés folytatásával ezt elfogadottnak tekintjük!